Évtizedeken át teljes kuszaság uralkodott ezen a területen. Ahány pszichiáter annyi diagnózis jellemezte a helyzetet. Minden jelentősebb iskola saját diagnosztikus rendszereket alkotott, különböző szempontok alapján. A diagnosztikus kritériumok elmosottak voltak és nem lehetett összehasonlítani őket. Az sem volt sokszor világos, ki mit ért egy fogalom alatt.
Az egyik alapvető probléma az volt, hogy a tüneteket és a betegség okait egyszerre vonták be a diagnózisalkotásba. Tehát ha a betegség okait másképpen látták, már más volt a diagnózis is. Állandó vitára adott lehetőséget, hogy a betegség mögött mennyiben állnak biológiai problémák, illetve mennyiben pszichogén eredetűek.
A mai diagnosztikai rendszerek új megközelítést alkalmaznak. Amellett, hogy széleskörű kutatásokon és nemzetközi konszenzuson alapulnak, a diagnózis felállításánál nem veszik figyelembe a betegségek kiváltó okait, hanem csak a tüneteket vizsgálják. Vagyis mondjuk pánik zavar esetében a pánik tüneteit sorolják fel és ezzel kapcsolatban határozzák meg a kritériumokat, nem veszik figyelembe, mi váltja ki a pánikrohamot. Ennek eldöntését az orvosra bízzák. Így elérhetővé vált, hogy a különböző iskolák között a diagnózisok terén egységes álláspont jöjjön létre. Vagyis hasonlóan pániknak diagnosztizálja a tünetet mondjuk egy német pszichoterápiás beállítottságú orvos, és egy amerikai biológiai szemléletet valló orvos.
A két elfogadott nemzetközi diagnosztikai rendszer, melyek jobbára egymást lefedik:
Mind a két rendszer hasonló módon működik. Minden betegség csoportnál felsorolja a tüneteket, és meghatározza, hogy ezek közül mennyinek kell meglennie, hogy a diagnózis kimondható legyen. Továbbá sok diagnózishoz időhatárt is megszab, mennyi ideig kell fennállniuk a tüneteknek.
A világhálón a különböző betegségek diagnosztikai kritériumai megtalálhatóak, azonban mindenkit óvnánk az öndiagnosztizálástól! Laikusként a diagnosztizálás gyakorlatilag lehetetlen, a pszichiátriai diagnózisalkotás nagy szakértelmet és tapasztalatot igényel. Hasonló tünetekkel egészen különböző betegségek is együtt járnak, és komoly tapasztalat nélkül nehéz különbséget tenni a látszólag hasonló, mégis lényegileg különböző tünetek között. A diagnosztizálást feltétlenül jól felkészült szakemberre bízzuk!
Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon történik:
06-30-243-1610
Cím: Bp.1055 Szent István Krt. 13. II.emelet 3.